Fellegibusiness

Fellegibusiness Baranya és Veszprém megye Engedje meg, hogy pár szóban bemutatkozzam! Fellegi Andrea vagyok, 1968. augusztus 20-án születtem Gyulán.

Van két felnőtt korú gyermekem. Mindig nyitott személyiség voltam, ezért sok mindennel foglalkoztam már életem során. Bármit tettem, teljes erőbedobással, a maximumot kihozva magamból végeztem a dolgom. Alap tézisem, amit teszel, abban igyekezz a legjobb lenni. A pénzügyi terület mindig nagyon közel állt hozzám, folyamatosan képzem magam, mert mindig meg kell újulni.

2016-ban saját vállalkozás

t indítottam és az csinálom amit szeretek és igazán fontosnak tartok. Pénzügyi területtel, emberekkel foglalkozom. Eltökélt szándékom, hogy segítsek az embereknek a pénzügyi útvesztőkben eligazodni, segítsek megtalálni azt az utat, amely anyagi biztonságot teremthet számukra és szeretteik számára. Alkuszként számos bank és biztosító termékét továbbítom az ügyfeleim részére, segítek mindenkinek személyreszabottan megtalálni a számára legkedvezőbb konstrukciót. Valamennyien tisztában vagyunk vele, hogy a nyugdíj rendszer haldoklik, elkerülhetetlen az öngondoskodás. Mindnyájunknak tennünk kell azért, hogy élhető nyugdíjas éveink lehessenek és ezt a lehető legkorábban el kell kezdeni. Minél előbb gondolunk erre , annál kevesebb az az összeg, amit havonta tartalékolunk kell a cél érdekében. A másik sarkalatos pont, gyermekünk jövője. Az oktatási rendszer folyamatos változása, az egyre növekvő tandíjak szükségessé tették, hogy gondoskodjunk gyermekünk képzésének anyagi biztosításáról. Itt természetesen ismét igaz , hogy minél előbb, szinte a gyermek születésekor el kell kezdeni ezt a gondoskodást, ha azt szeretnénk, hogy havi szinten ez kevésbé legyen megterhelő pénztárcánknak. A biztosítás ezen két területét tartom én személy szerint a legfontosabbnak, hiszen ez mindenkit érint.

Örömmel állok rendelkezésére a biztosítási paletta bármely területén. Munkám során először egy személyes elbeszélgetés keretében megismerkedem ügyfeleimmel, ahol felmérhetem az igényeket és nagy vonalakban átbeszéljük a lehetőségeket. Amennyiben igény merül fel az általam kínált szolgáltatásra, a második alkalommal már egy személyre szabott ajánlattal érkezem. Mindig Ön dönt, én csak ajánlatot teszek. Természetesen ez sem jár kötelezettséggel, ha Önnek tetszik az ajánlat üzletet kötünk, ha még sem dönt mellette, akkor én tiszteletben tartom az Ön döntését. Amennyiben elfogadja ajánlatomat én nem tekintem ezzel befejezettnek a küldetésem, a későbbiek folyamán bármikor rendelkezésére állok a választott szolgáltatással kapcsolatban. A szerződése élettartamán át végig követelem biztosítása sorsát, kezelem a befektetéseit, hogy az Ön számára a maximumot tudjam nyújtani! Mottóm:

Egy jó biztosítási tanácsadó munkája a szerződéskötéssel nem ér véget, ott kezdődik!

"A veszteségnél tudják mi rosszabb??? Az elmulasztott nyereség..."
18/04/2024

"A veszteségnél tudják mi rosszabb??? Az elmulasztott nyereség..."

31/01/2023
https://www.portfolio.hu/premium/20220725/hogyan-vedjuk-meg-maganvagyonunkat-2022-ben-548219A Golden Gates megbízott par...
25/07/2022

https://www.portfolio.hu/premium/20220725/hogyan-vedjuk-meg-maganvagyonunkat-2022-ben-548219

A Golden Gates megbízott partnereként szívesen tájékoztatom Önt a részletekről. A legmegfelelőbb az alkalom!

PR cikk 2022. július 25. 05:00 Most érdemes vagyoni javakban gondolkodni - Ismerjen meg egy elérhető, biztonságos megoldást, mutatjuk. Aki felelősen gondolkodik a jövőjét illetően, biztosan feltette már magának a kérdést, hogy mit tehet a magas infláció ellen és hogyan védheti meg...

25/03/2022

A klasszikus befektetési eszközök között az arany az a termék, amelynek az árfolyama az orosz–ukrán konfliktus súlyosbodásának hatására egyértelműen emelkedéssel reagált. Már tavaly decemberben elindult a nemesfém lassú felértékelődése, az emelkedő trend pedig egyre inkább megerősödhet.

Fontos Önnek a biztonság, a likviditás, a rugalmas fizetési lehetőség? Szeretné ha megtakarítása infláció mentes lenne? ...
20/03/2022

Fontos Önnek a biztonság, a likviditás, a rugalmas fizetési lehetőség? Szeretné ha megtakarítása infláció mentes lenne? Van megoldás! A befektetési arany stabil megélhetés nyugalmát és a kézzelfogható biztonságot tudja megadni. Már havi 10.000.-Ft-tól elérhető. Soha nem volt aktuálisabb. Segíthetek?

25/02/2022

Az orosz-ukrán krízis nem kis riadalmat idézett elő a tőzsdéken. Ez pedig a történelem során mindig arra késztette a befektetőket, hogy a nemesfémek piacán keressenek menedéket, ami jelentős árfolyamemelkedést hozhat az arany piacán, amelyre már tavaly is akkora volt a kereslet, hogy a kereskedők sokszor nem tudták kiszolgálni az igényeket.

50 százalékkal több aranyat kerestek a vevők, még a központi bankok is ebbe fektetnek.TUDOK SEGÍTENI!
31/01/2022

50 százalékkal több aranyat kerestek a vevők, még a központi bankok is ebbe fektetnek.
TUDOK SEGÍTENI!

Ha tippelnünk kellene, hogy jó befektetés-e még az arany, igent mondanánk, Az elemzők véleménye megosztott.

Miért nem az infláció mentes, adómentes befektetési aranyban tartja tartalékait? Beszéljünk róla, már havi 7500 Ft-tól e...
24/09/2021

Miért nem az infláció mentes, adómentes befektetési aranyban tartja tartalékait? Beszéljünk róla, már havi 7500 Ft-tól elérhető!

Európában a magyar lakosságnak a legfájdalmasabb az infláció. Legalábbis a GDP-arányosan nagyon magas készpénztartás és az unióban az egyik leggyorsabb ütemű pénzromlásból származó veszteség alapján....

06/08/2021

Pénzügyi és gazdasági online hírportál. Mikro- és makrogazdasági hírek, elemzések, életrevaló fórumok a szakembereket foglalkoztató kérdésekről. Pénzügyi konferenciák, iparági fórumok, befektetői klubok, Trader tanfolyamok.

Cím

Nagy Ferenc Tér 3. 2/8
Pécs
7632

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Fellegibusiness új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Fellegibusiness számára:

Megosztás