29/12/2017
Minket is elért a telepítő cégek réme. Minden fel van szerelve, minden működik, de a pénzt nem kapja meg.... Hosszú történet, még tavaly év közepén kezdődött. Megkerestek minket egy komoly akkumulátoros rendszer kivitelezésével. Az inverter amit kinézett az ügyfél csak a magyar forgalmazón keresztül volt elérhető. De a cég nem foglalkozott a rendeléssel. Több hónapos gyürkőzés volt mire az inverter gyártó tőlünk elfogadta rendelést. Utána kezdődtek a mezőgazdasági munkák, nem ért rá a gazda velünk foglalkozni. Közben többször is rákészültünk, hogy na, na, most, de nem. Közben elkészült a tartórendszer is, amit a konténer oldalára fogunk majd rögzíteni. Érdekessége, hogy változtatható, téli-nyári beállítást tesz lehetővé. No, késő őszre megjelenhettünk a szerelésre. Optimistán 1,5 napra terveztük a munkát. Már az első nap látszott, ez nem így lesz. Hogy ne veszítsünk időt a városból ki-be járással vittünk hálózsákot és némi kaját 2 napra. (A konténerben aludtunk, kinn fagyott) Újabb és újabb kérések is húzták az időt, így a HARMADIK nap este miután meghallgattuk mennyire szar amit csináltunk hazajöttünk. Tudtuk, hogy vissza kell mennünk, mert bár működik, de nincs kész. Már úgy mentünk vissza, hogy ha továbbra sem lesz megelégedve a rendszerrel, akkor csak az anyagköltséget kérjük el! Hát így is lett, szó nélkül tudomásul vette megrendelőnk. Majd újabb és újabb kérések érkeztek ezután is. Ezeket is teljesítettük, és még újabb kérések jöttek. A szeretet ünnepére mi is kaptunk valamit. Elismerte a korábbi munkánk munkadíjának 65%-t ! Nem hiszem, hogy kapott volna mástól ekkora támogatást, talán egy - két jó szót is megérdemeltünk volna. Lehet, hogy majd lesz tőle komment az ő véleményével. Boldog új évet kívánunk.
Frissítés, 2022-ből
Ügyfelünk, bár nem volt megelégedve munkánkkal, most "megtalált" minket a rendszer bővítésével. A kalkulált összeg 46M forint. Mindenből a legjobbat.....