17/07/2022
Hogy változnak az idők!
Gyűlöltem Fernando Alonsót. Egyrészt legyőzte Michael Schumachert és a Ferrarit, majd elment a borzalmasan unszimpatikus McLarenhez, ahol kirobbantotta a kémbotrányt és nagyon nehéz volt eldönteni, hogy ki abból a csapatból a legellenszenvesebb (legalábbis az én ízlésemnek/mentalitásomnak). Aztán jött a Renault és Nelson Piquet a falban, majd miatta lett kivágva Kimi Räikkönen a Ferraritól.
Itt aztán nagy bajban voltam, mert a Ferrari mégiscsak Ferrari, de Alonsonak nem volt egyszerű szurkolni, pláne hogy ott rúgott bele a csapatba, ahol csak tudott, pedig egy Petrov mellett azért csak illett volna valahogy elmenni. Ezek után kifejezetten öröm volt látni, hogy szenved a Forma-2-es szintet megütő McLarennel és bár sportszakmailag óriási veszteség volt a visszavonulása, azért nem potyogtak a könnyeim.
A szünet viszont jót tett neki. Az arroganciából egészséges magabiztosság lett, képes nevetni magán és a helyén kezelni a helyzetét, lazábban fogja fel a dolgokat, közvetlenebbül nyilatkozik – egyszerűen sokkal emberibb és szerethetőbb lett (sokan ugyanezt mondták Schumacherről is a mercedeses időkben). Mindeközben megvan benne az a régimódi, nagyon nem píszí mentalitás és politikamentes attitűd, ami izgalmassá és relevánssá teszi a mondandóját. Ha az ember unja a bullsh*tet, akkor elég elolvasni egy-két nyilatkozatot Alonsótól, és máris rendben lesz a közérzete.
Persze persze, tudom: szar ez a régen minden jobb volt duma és bizonyára sokak szerint jobb az, ami most van a streamelő Leclerc-ékkel és bohóckodó Norrisokkal, de ha már Kimi nincs, én nagyon tudom értékelni azt, amit Alonso képvisel a mezőnyben. És most már tényleg ott tartok, hogy tiszta szívből tudok neki szurkolni.
/Renningan