29/08/2026
Kedves Ügyfeleim!
Szeretnék most egy számomra nagyon fontos hírt személyesen megosztani Önnökkel.
Hosszú éveken keresztül dolgozhattam Önnel és Önökért pénzügyi tanácsadóként, Agenturleiterként. Ez az időszak szakmailag és emberileg is rendkívül sokat jelentett számomra. Az évek során nem csupán szerződéseket és pénzügyi megoldásokat hoztunk létre együtt, hanem közös terveket valósítottunk meg, fontos élethelyzetekre készültünk fel, családokat és jövőket biztosítottunk be.
Sokszor lehettem Ön mellett akkor, amikor egy fontos döntést kellett meghozni, egy célt kellett megvalósítani, vagy egyszerűen csak szükség volt valakire, akiben meg lehetett bízni. Ezért különösen hálás vagyok, hogy ennyi éven keresztül megtisztelt a bizalmával.
Most azonban az életemben egy új fejezet kezdődik. Úgy döntöttem, hogy a pénzügyi tanácsadói munkát és ezzel ezt a hosszú, számomra nagyon fontos életszakaszt lezárom, és egy új szakmai úton indulok tovább.
Szeretném azonban külön hangsúlyozni:Ön továbbra is biztonságban van. A meglévő szerződései természetesen változatlanul érvényben maradnak, azok tovább élnek, és a jövőben is megfelelő szakmai támogatásban részesülnek.
Az Ön dokumentumait és ügyfélaktáját egy olyan kollégám veszi át, akit szakmailag és emberileg is nagyra becsülök: Frits Máté. Ügyfeleim egy része már személyesen is ismeri őt, és biztos vagyok benne, hogy akik most ismerik meg, azok is hamar megtapasztalják majd azt a magas szintű szakmai hozzáértést, megbízhatóságot és odafigyelést, amely őt jellemzi.
Máté hatalmas tapasztalattal és szakmai tudással rendelkezik – őszintén mondhatom, hogy én magam is nagyon sokat tanultam tőle az évek során. Ezért teljes nyugalommal adom át neki az Önök további támogatását.
A következő időszakban Máté, illetve a csapatából a közvetlen kolléganője fogja Önnel felvenni a kapcsolatot, hogy minden szükséges információt megkapjon, és az átadás zökkenőmentesen történjen. Önnek ezzel kapcsolatban nincs semmilyen teendője!
Végezetül szeretném még egyszer, szívből megköszönni Önnek az elmúlt évek bizalmát, hűségét és a sok-sok közös évet.
Nagyon sok szép emléket viszek magammal ebből az időszakból. Büszke vagyok arra, amit együtt elértünk, és hálás vagyok azért, hogy számos fontos pillanatban ott lehettem Ön és családja mellett.
Bár szakmailag most más úton folytatom, az együtt töltött évek és az Önök bizalma mindig fontos része marad az életemnek.
Kívánok Önnek és családjának a jövőben is sok egészséget, boldogságot, sikert és biztonságot!
Üdvözlettel:
Csukárdi Tamás